Ami esély, összeér

Ma volt az "Összeérnek a sínek" című előadás díszbemutatója a diósgyőri végállomásnál. Cs.I. magyar író és (ex-)politikus (viszont leendő színházcsináló) úgy mondaná: összeér, ami összetartozik.

Szerettem volna elmenni a kapott meghívó alapján az apró ünnepségre, legalább egy történelmi fotót elkattintani - pláne hogy az egész nyitányánál ott voltam, készültek bőven fényképek akkor is (2010 májusában a Thököly utcánál) -, de úgy alakult, hogy nem fért bele a déli időpont a napi programba. Szóval a témával foglalkozó blogunkban így csak távolról, dokumentáló jelleggel tudjuk rögzíteni: elvileg és formailag kész a pálya. Tényleg megújult a borsodi megyeszékhely villamosközlekedésének infrastruktúrája. (Persze, még nincs vége, hiszen épül a majláthi szakasz.)


A kiadott sajtóközlemény jelzi, a szerdán 12-kor elvégzendő "utolsó hegesztésre a felújítás és az építés során a 2594. lesz"; nem láttam, de el tudom képzelni, hogy a város polgármester vette kezébe erre a jelképes egy percre a hegesztőpisztolyt.

Egyébként az idézett közlemény szolgált némi meglepetéssel (no, nem a szűkszavúsága révén, amiből lényegében semmi nem derült ki a fenti, jelentéktelen számadaton kívül), méghozzá azért, mert most vettem észre, hogy a projektnek újra saját jelszava van. Korábban is lett volna? Nem emlékszem rá. Arra sem, hogy bejelentették volna, friss arculati és kommunikációs tervet készítettek volna valakivel. (Na persze, ilyesmire minden beruházásnál leesik pármillió megfelelő emberek számára, mondhatni, természetes.) A szlogen, ami a zöld nyilas papírok fejlécén, pontosabban lap alján olvasható immár, így szól: Miskolci Villamos Projekt 2008-2013 / Összeköt minket.
Ja, és kirúgták az igazgatóság eddigi vezetőjét, aki egyébként alig másfél évvel ezelőtt az akkor szintén meglepő váratlansággal menesztett megelőző igazgatót váltotta. Sajnos, a sajtóból nem fogjuk megtudni, mi van ilyen manőverek mögött. Tehát: sehonnan nem fogjuk megtudni. (Mármint mi, laikus érdeklődők, városlakók.)


Ám hogy valami érdekes, egyúttal képi illusztráció is legyen a mai blogbejegyzésben - mert anélkül, Hofival szólva, nem megyünk egy tapodtat se -, bemásolom a korábbi posztban már említett személyes kis sajtógyűjtésem egyik közelmúltbeli darabját. Egy szimpla karikatúráról van szó, a Népszabadság című közéleti napilap valamelyik politikai témájú publicisztikáját illusztrálta pár hete; egyszerűen megtetszett a képi elemként alkalmazott tömegközlekedéses tematika folytán. Nincs mélyebb üzenete, legalábbis jelen cikk egyéb részeit illetően.

Rajzolója Marabu, címe pedig: Esélyeink a XXI. században

De mióta csuklik itt?

Elhatároztam, hogy ne csak szigorúan véve a zöld nyilas fejleményekkel, közvetlenül a miskolci tömegközlekedést érintő eseményekkel foglalkozzon a blog, hanem tágabban ölelje át a témakör egészét. Vagy legalábbis: kerülhessen bele bármi, ami a tömegközlekedés iránt érdeklődő ember figyelmét megragadja, fantáziáját megmozgatja.
Ennek jegyében elkezdek feltölteni olyan érdekes képeket, egyéb netes objektumokat, amiket a mindennapos médiaböngészés során találok, és elmentésre érdemesnek találok.

Pár hete például a Népszabadság napilap hétvégi televíziós magazinjában akadtam rá egy érdekes színes oldalra, amely az újság kultúrtörténeti képregénysorozatában jelent meg, s arról szót, a fővárosban mikor álltak forgalomba először a csuklós buszok. Nem tudom, miért Budapestre koncentrált a szerző, miért nem a kézenfekvő helyszínre, azaz Miskolcra, de hát a szerkesztők és rajzolók útjai kifürkészhetetlenek...

(rákattintva nagyobb lesz)

Íme, azért beszkenneltem az ominózus rajzocskát, a maga nemében tetszetős és sajátos módon informatív. (Bizonyára főleg gyerekeknek szánják, hadd ragadjon rájuk valami tudnivaló a múltból.)
Ellenben akinek felcsigázza a témafelvetés az érdeklődését, és annak nézne utána szívesen, mi a helyzet csuklós-ügyben a borsodi megyeszékhely közlekedéstörténetében - annak véletlenül sem egy terjengős történeti tanulmányt ajánlunk, hanem a tavaly készült dokumentum-játékfilmet, amiben ez a téma is frekventáltan szerepel több más érdekesség mellett. Felteszem, akad is olvasó, aki már látta, hiszen futott a városi tévében, egyszer moziban is (a Cinefest filmfesztiválon), és kiadták DVD-n is.

Először az egykori vetítés előzetese, kedvcsinálónak:

Ezen a linken - képre kattintva - tekinthető meg a város televízió (MiTV) honlapján a felvétel:

Ezen felül szintén a teljes filmet megtalálhatjuk a Youtube-on, négy részletben, gemby jóvoltából:

első - második - harmadik - negyedik

Kerekedik a főtér ügye

Nincs is baj, de megoldják - némi torzítással így lehet summázni az MVK (a helyhatóság?) mai nagyszabású reagálásának lényegét. Nem is tudom, hány hónap múltán állt újból a széles nyilvánosság elé a városi tömegközlekedési cég vezérigazgatója, hogy saját arcával, saját hangján igyekezzen magyarázni a Zöld Nyíl beruházás körül kialakult félreértéseket, problémákat.

Hogy pontosan mit mondott az Újgyőri főtéren, a beszűkült körforgalom mellett, jelentős zajban-füstben tartott sajtótájékoztatón Borsos Attila, a Boon videós és a MiTV televíziós riportjai révén visszaidézhető. A lényege az volt mondandójának: egyrészt a műszaki mérések nem igazolják a közvéleményben kialakult "pánikhangulatot" a forgalmi csomópontban nap mint nap tapasztalható elakadásokkal, torlódásokkal kapcsolatban, másrészt mégiscsak érzékelik a szakmai és hivatali illetékesek is, hogy valami nincs rendben. Merthogy, mind az MVK-s észlelések, mind a polgármestertől (?) jött felszólítás nyomán arra kényszerül a beruházó, hogy hetekkel az átadás után átterveztesse és -építtesse a hármas kereszteződést. Mint ismeretes - az elmúlt időszak helyi sajtóbeli olvasói levelezései tele voltak a panaszokkal -, az alaposan átformált körforgalomba jelen állás szerint a belváros, illetve a Vasgyár felől összesen két sávban lehet behajtani, ám ebből az egyik visszafordul a kohászat felé, és csak egy hagyja el Diósgyőr felé a csomópontot. Tekintve, hogy ez tulajdonképpen a megyeszékhely főutcája, az aktuális forgalmi viszonyok szerint valóban kevésnek tűnik... Ezt így is érzékelik a hétköznapokon erre autózók is, de a hétvégén például Diósgyőr-meccsre igyekvő ezrek végképp: mérkőzésnap délutánján olykor a Győri kapuig ér a kocsisor, és 20-30 perc kell a továbbjutáshoz.

Az MVK-igazgató (interjúnk vele tavaszról: Labda, busz és tévé) mindazonáltal mérési adatokat mutatott fel, amelyek ezeket a szubjektív benyomásokat legalábbis részben cáfolják. Szokványos közlekedési sűrűség mellett, mint jelezte, egy, esetleg 3-4 perc kell hogy a kocsisor túljusson az Újgyőri főtéren (belváros-Diósgyőr irányban; hiszen az ellenkező irány immár nem is létezik). Ez soknak tűnhet annak, aki megéli - tette hozzá -, de úgymond európai nagyvárosi viszonylatban nem tekinthető "nagy dugónak".

Állítólag tartható a közelmúltban tett ígéret, miszerint még ebben a hónapban, azaz jövő hét elejéig a helyzetet korrigálják. Noha elhangzott, a mostani, bepanaszolt kialakítást komoly tervezői munka, féltucatnyi variáció mérlegelésének eredményeképpen lett elfogadott terv anno, most mégis felülbírálták. Borsod Attila elmondása szerint nincs abban semmi meglepő, hogy egy tervezőasztalon születő elképzelést átír az élet, a valóság nem felel meg az előzetesen alapul vett adatoknak. Tehát: lesz két kihajtó sáv az Újgyőri főtérről nyugati irányban. (Azt jelen állás szerint még nemigen lehetett megítélni a helyszínen, hogy ez az ott lévő buszmegálló helyzetét, valamint az újonnan kialakított gyalogátkelő-hely működését, biztonságát miként fogja befolyásolni.

(Korábbi poszt, a jövőt mutató videóval: Milyen lesz az Újgyőri főtér?)

Zöld Nyíl - Thököly utca "sarok"

A győri kapuban lakom, élek, napjaimat nagyobbrészt itt is töltöm, erre járok, robogóval vagy biciklivel.
Ezt a városrészt is erősen érintette az elmúlt hónapokban a villamossín cseréje. Értelemszerű volt, hogy kihasználom az alkalmat: ha csak szerét ejthettem, fotókat készítettem a látottakról, az építkezésről, a tevékenységnek az itt élőkre, az erre járókra, a közvetlen környezetre gyakorolt hatásáról.

Ezen belül elhatároztam, hogy amint zajlik a projekt, egy bizonyos pontról valamilyen rendszerességgel fényképeket készítek, nagyjából ugyanabból a szögből - hogy a végén az egész sorozat összeállhasson valamivé: jó esetben a változás folyamatát illusztráló filmmé. Az ihletet, amellett, hogy kézenfekvő az idea, a Paul Auster-forgatókönyvből született Füst című film adta. Pontosabban egyik szereplője, a Harvey Keitel alakította Auggie, aki épp ezt teszi évtizedeken át saját otthona közelében, a dohányüzlete előtti utcasarkon: minden áldott nap reggel 8-kor kattint egyet gépén, és a fotókat albumokba rendezi. Minek? Kialakul ezekből a semmitmondó pillanatfelvételekből "valami", ami hasznos? Nem tudható, de aki a filmet megnézi, tudja, hogy elképzelhetők érdekes következmények...

Summa summarum, ez év február végétől, ha nem is nap mint nap, de ahányszor ott jártam, az Ifiház előtti sarkon, és eszembe jutott, készítettem egy-két képet (az E90-es Communicatorommal, ritkábban a Fuji masinámmal). Egészen szeptember elejéig megtettem ezt. A mappába gyűjtött file-okkal utóbb nem sokat vacakoltam, a Picasa program segítségével egymásba úszó képsorozattá konvertáltam, alátettem valami zenét, ami épp kezembe akadt és hosszban, hangulatban passzolni látszott -, és íme, kész a klipecske.

Mostantól minden más

Mint a fenti fejlécben röviden olvasható, ez a webnapló egy speciális kommunikációs csatorna kísérleti verziójaként jött létre, amely a Zöld Nyíl beruházás, annak szereplői, résztvevői, illetve az érdeklődő helyi és országos közvélemény (beleértve a sajtó) közötti kapcsolattartást, információáramlást volna hivatott biztosítani. Korszerű, modern eszközökkel, online és interaktív módon.
Az ötlet végül nem valósult meg. A blog első kilenc bejegyzése a módszer tesztelésére szolgált. Folytatásuk nincs.

Illetve van: ez a mostani formájában (tovább)működő napló. Ami immár teljesen privát célokat szolgál, azazhogy nem szolgál semmilyen célt. Szerzője pusztán csak ezúton teszi közzé a lakóhelyén, a borsodi megyeszékhelyen közlekedésfejlesztés örvén folyó építkezések láttán szerzett tapasztalatait. Főleg és egyszerűbben szólva: zömmel fotókat, amiket Miskolcon ide-oda járva, fel-alá biciklizve készít; aktuálisan a zöld nyilas építkezések mentén.

Minden külön értesítés helyett.

Máshol tényleg az utolsó (volt) (TESZT-BEJEGYZÉS!)

Alig több mint egy éve némi port kavart a neten az "utolsó villamosra" utaló bejegyzés: egy videóportálra felkerült a Thököly utcai lezárást, azaz tulajdonképpen a Zöld Nyíl érdemi kezdetét elhozó este és éjszaka videóklipje, amint a miskolci közlekedésbarátok azt a szerelvényt várják, ami után már csak majd a felújított pályán jön újra valami. Egy arra kocsizó jóember ki is ordított - vélt iróniával - a letekert ablakon: Azt fényképzitek, hogy jön a villamos?! Hát ilyen jön még vagy ezer! - és aligha értette, miért derültséget váltanak ki szavai, sőt, épp őrajta derülnek a tájékozottabbak.

Ez idéződött fel most, amikor a PTinfo-blog jóvoltából (az Index hírportál főoldalára kikerülvén) megnézhetjük, milyen volt, amikor egy másik nagyvárosban, egy másik megyeszékhelyen annó tényleg elment az utolsó járat... ami után valóban soha többé nem közlekedett senki és semmi a sínen. (Amit, felteszem, el is bontottak utóbb.)

A szombathelyi városi kötöttpályás közlekedésről van szó, ami 1974. augusztus 20-án - nincs is ilyesmire szebb, mint egy ünnepnap... - szűnt meg. A webnapló citálja a korabeli filmfelvételt, amely most itt is megtekinthető:

Bővebb információk az alábbi linken, zárásként pedig betesszük a fentiekben hivatkozott miskolci videócskát, amelynek az elején látható a mókás közjáték.

 

(Ezekben a nyitójelenetekben egyébként zömmel az Index-fórum Miskolci tömegközlekedés topikjának törzsközönségével találkozhatunk.)

Ps.: Még egy könnyed asszociáció - emlékeim szerint az éppen a hetvenes évek Rádiókabaréjában népszerű Nyomják Krahácsot! sorozat egyik epizódjában viccelődtek pont a szombathelyi esettel. Az Agárdy Gábor és Csákányi László (kitűnő, már elhunyt színészek) főszereplésével hosszan futó szériában két "Krahács megyei" atyafi tárgyalta ki rendre az aktuális politikai állapotokat, folyton arra lyukadva ki, hogy az ő kis (képzeletbeli) megyéjüket, szülőhazájukat, szülőföldjüket hogy elnyomja az állam, a kormány, az ország, a főváros, stb. Egy alkalommal azon tanakodtak, hogy lehetne a régiót és székhelyét, Lóvárt (kiejtés szerint: Lúvár) idegenforgalmilag megfuttatni. Egyiküknek támad az ötlete: olvasta, hogy Szombathelyen felszámolták a villamost - nosza, vegyenek meg két kiszuperált szerelvényt, 'oszt szalasszák egymásnak falujuk főterén! Másnap megírják majd az országos lapok, hogy Lúváron egymásnak ütközött két villamos - mindenki azt fogja gondolni, hogy micsoda komoly világváros lehet az!

Nagypapa és apa busza egymás ellen (TESZT-BEJEGYZÉS!)

Az (eredetileg) 1959-es gyártású Ikarus 31-es versenyzett az 1969-beli 620-assal csütörtökön. Az MVK két veterán járműve rövidpályás futamon mérte össze erejét - persze, csak játékból, a tömegközlekedési társaság Nyílt napján megjelent érdeklődő közönség szórakoztatására.
A cím magyarázata: míg előbbi járgány az ötvenes-hatvanas évek tipikus technikáját képviselte és határozta meg a korabeli városképet (sőt, távolsági buszként használva még többet is), addig utóbbi - amelyet egyébként a miskolci cég időrendben valóban másodikként újított fel, néhány évvel az elsőt követően, tavaly őszre - még bőven a hetvenes években vált egy frissebb generáció meghatározó gyerekkori, illetve felnőttkori élményévé.
Ahogy várható volt, azért az újabb vas nyert, bár tényleg csak orrhosszal. A derbit sokan megörökítették a jelenlévő nézők közül, bizonyára érdemes kutakodni ezügyben az interneten (lásd Youtube, Boon, stb.). Álljon itt saját kis videónk, valamint néhány fotó az évenkénti rendezvényről, amikor a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. megnyitja Szondi utcai telephelye kapuját a közlekedésbarátok, no meg a kisgyerekes családok előtt. Az eseményen - hogy tényleg legyen mai posztunknak valós apropója - a Zöld Nyíl projekt is jelen volt, zöld lufikkal és egyebekkel.

 

 

 

Konzi: Az ember gyereke (für T.N.) (TESZT-BEJEGYZÉS!)

Fura dolog lehet apának lenni. Nézni az első pillanattól, ahogy egy új élet növekszik, találgatni, hogy milyen is lesz, hogy kire fog hasonlítani, mik lesznek a jó és mik a rossz tulajdonságai.

Aztán egy nap történik valami: nem lesz hirtelen világbéke, nem jelennek meg a vízhajtású autók - egy ember számára azonban 180 fokos fordulatot vesz a világ. Egy rövidke pillanat, és onnantól minden megváltozik: nem egy arc vagy a tömegben, hanem APA.

  

Nem, nem ismerem ezt az érzést, de azt hiszem, hogy az összes eddig elkészített munkámnak egy kicsit az „édesapja” vagyok. Ismerem a legtöbb csibészségét, jótékonyan átnézek a hibái felett, ugyanakkor szelíden megfedem érte, és határtalanul büszke vagyok rá, ha jó jegyet hoz haza az iskolából - vagy az életből.

És persze fáj, ha az én személyes csodámat valaki bántja és felnagyítja hibáit, becsmérli, lebecsüli jó tulajdonságait és eme groteszket ingyenélőnek, semmirekellőnek titulálja.

Persze, sokszor előfordul ez, és még azt sem mondhatom ki tiszta lelkiismerettel, hogy na, én ilyet aztán sosem tettem!

Új gyermekem, „aki” (amely) fura módon többünké egyszerre, lassan kamaszodik. Sok apával, sok anyával, akik mind egyként foglalkoznak Vele, lesik minden rezdülését és egyengetik útját az önállósodás felé.

Sok vizsgálaton átesett már, de komoly baja, hála istennek, nincs. Rossz kisgyerek, néhány csontja már tört, a bőre is sokszor felhorzsolódott, néha kimondottan koszos, hiszen kint van a szabadban egész nap. Megsütötte a nap, leégett-felhólyagosodott-lehámlott. Szép ruháját néha összegyűrte, olykor rakoncátlan barátai öntötték le. Kijöttek rajta a gyermekbetegségek, bár megkapta ellenük az oltást – erősödik, cseperedik.

Ennek ellenére sem rossz ő, bár sokan sok rossz tulajdonságát felnagyítják, már-már abszurd méretűre, és híresztelik fennen, hogy „nadeezasztán…”

Anyám gyermektelen barátnője jut ilyenkor eszembe, aki lelkesen osztotta a tanácsokat, hogy ezt a két rakoncátlan kölyköt – értsd: a húgom és én – milyen válogatott, ám humánus nevelési módszerekkel lehetne olyan állapotba hozni, hogy legalább esély legyen arra, hogy egyszer rendes emberek lesznek.

Aztán neki is született gyermeke - a válogatott módszerek sorra csődöt mondtak…

Persze, kell hogy legyenek szemfüles szomszédok, akik a gyermek jólétét tekintik mindennél előbbre valónak és akik haladéktalanul értesítik a gyámhatóságot, ha esetleg olyat látnak, ami a gyermek fejlődésének útjába állhat.

De azért egy kicsit bízzunk az atyai ösztönökben és abban, hogy a saját gyerekét a szülő ismeri a legjobban, egy apró rezdüléséből százszor több információt tud leszűrni, mint a laikus szomszédok, és pontosan tudja, hogy mikor kell papírzsebkendőért, és mikor orvosért szaladni.

Féltve és irigy szempillantások közepette neveljük hát apróságunkat és készítjük Őt fel az önálló létre, amikor is csak akkor jövünk majd hozzá látogatóba, ha hívnak. Hagyjuk, hogy önálló döntéseket hozzon, és büszkék vagyunk rá, továbbra is, de már csak távolról.

(M)ilyen most az Újgyőri főtér (TESZT-BEJEGYZÉS!)

A cím rímel korábbi írásunkéra, amely az akkori állapotokat és a tervezett jövőt volt hivatott bemutatni. Ehhez képest most, két és fél hónappal később újra felment annak a szomszédos, közeli háznak a tetejére (legfelső szintjére), hogy videót készítsünk az elénk táruló látványról.
Sajnos, az eredeti tér, azaz a körforgalom képének jelentős részét kitakarja egy-két fa koronája, viszont a leendő nagy tér zöme jól látható: mindaz, ahol ma még a buszpályaudvar van, ám amely majdan részévé válik a megnagyobbodó Újgyőri főtérnek, amit körbe ki fognak kerülni a közutak. (Lásd korábbi anyagunk első videója.)
Ám most következzen a július 11-i, hétfői helyzet, rövid mozgóképen. Alá pár fotót tettem, amelyek részben itt készültek, ugyancsak a magasból, részben egy másik frekventált csomópontot mutatnak, a Thököly utcát, de legalább ennyire szokatlan szempontból.

Bónusz: Bujdos Tibi, az Észak-Magyarország fotósa fotózgatott épp a téren a Boon számára - mi meg őt :)

Hogy kerül a Zöld Nyíl a DVTK "asztalára"? (TESZT-BEJEGYZÉS!)

Egy (nagy)város kultúrtörténetének, avagy társadalmi életének sok minden fontos része. Gyakran észre sem vesszük, nem tűnik fel. Ilyen a tömegközlekedés. Vagy a foci (iránti rajongás).
Előbbi például az utóbbival kapcsolatos rendezvényen került szóba a minap. A DVTK szurkolói ankétot tartott, amelyre az NB I-be frissen feljutott futballklub képviselői várták a drukkerhadat. Az új játékosok bemutatása, edzői eszmefuttatások mellett a marketingigazgatótól lehetett néhány további érdekességet hallani. Így például azt, hogy folyamatban vannak az egyeztetések, amelyek révén "dévétékás" neve kaphat a stadionnál lévő megálló.

Amely, ugye, felújítás alatt áll, a teljes villamospályához hasonlóan, a Zöld Nyíl projekt keretében. Tulajdonképpen egészen új várakozó egység épül, új építészeti tervek alapján, amelyek egyébként már jóideje ismeretesek, megtalálhatók a zoldnyil.hu honlapon is, bár úgy tudni, kisebb vagy nagyobb módosítások még bőven elképzelhetők rajtuk. Tudható továbbá a koncepció, miszerint az egyes városrészekbe eső megállók olyan arculatot, architektúrát öltsenek lehetőség szerint, amely emlékeztet a környékre, felidézi annak (építészeti vagy egyéb) jellegzetességeit. Ez pedig mi más lehetne a Bulgárföldön, az Endresz György avagy a Fazola utcánál, mint a szomszédos stadion?
(Jelen sorok írója bevallja, maga is erősen ambicionálja a fentieket, és a közelmúltban erőteljesen lobbizott mind a projektnél/MVK-nál, mind a DVTK-nál, hogy éljenek a lehetőséggel. Ötletként felmerült, hogy a közelmúltban elhunyt, minden idők legismertebb diósgyőri labdarúgójának nevezhető Solymosi Ernőre emlékezve történjen valamiképp a névadás, a design tervezése.)

Az összefüggésekről még némi adalék: sokan észrevehették az elmúlt másfél (?) esztendőben, hogy a miskolci villamosok egyike DVTK-s díszítéssel, pontosabban az egyesület logójához, színeihez kapcsolódó reklámfelülettel fut a városban. Azt hiszem, a hirdetés még 2009 decemberéből származik - a matrica mára eredeti értelmében elvesztette aktualitását, de maradt. (Míg más reklám felül nem ragasztja.)
A közelmúltban készítettem egy képsorozatot a szerelvényről, álljon itt két darabja, illusztrációként:

 

Azt írja az újság... hogy "nem tarthatja vissza" (TESZT-BEJEGYZÉS!)

Vagyis hogy "Nem tarthatják vissza a bliccelőket az ellenőrök".Ezt a témát kapta most fel a helyi sajtó, annak nyomán, hogy valamiféle állampolgári kezdeményezésre az ombudsman kivizsgálta a jegyellenőri intézkedések jogi hátterét. Tekintve hogy a villamosprojekt munkálatai és forgalomterelései nyomán az utasok terhei, úgymond, a szokásosnál nagyobbak, erre a kérdésre is érzékenyebbé vált a nagyközönség. Leszállás, felszállás, átszállás, várakozás - és még az ellenőr is jön... Akitől, persze, a szabályosan, jeggyel vagy bérlettel utazónak - jó esetben - nem kell tartania. Akárhogy is, az ügy nyilván foglalkoztatja a miskolciak széles tömegeit.
A Miskolci Napló internetes weboldalán például az alábbiak szerint foglalkoztak a témával, a városi tévé (MiTV) vonatkozó adásának videófeltételét idézve:

minap.hu/mivid.php?ext.a28456

stream: video.mikom.hu/warch/a28456.wmv

Ugyanerről a Borsod Online hírportál (az Észak-Magyarország napilap nyomán) itt és így ír.

Labda, busz és tévé: az MVK vezetője (TESZT-BEJEGYZÉS!)

Értelemszerűen a miskolci tömegközlekedést napjainkban leginkább érintő, az MVK életétés munkáját is nagyban befolyásoló Zöld Nyílról is beszélt a cég vezérigazgatója a nemrégiben napvilágot látott interjúban. Az egykori válogatott, Franciaországban idegenlégióskodott, manapság pedig a tévéközvetítésekből ismert kézilabdázó tavaly ősszel került a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. élére. Jóformán lehetetlen volt azóta bárkinek is megszólaltatnia őt a helyi sajtó részéről - pár hete a Royal Magazinnak sikerült.

A teljes cikk itt található, mindenesetre webnaplónk olvasói számára kiemeltük belőle a saját témánk szempontjából legfontosabb beszélgetésrészleteket:

- Mennyi időt tölt a városban az utóbbi időben?
- Általában négy napot itt vagyok. Ezen felül minimum egy nap Pesten telik munkával, főleg a Zöld Nyíl kapcsán, és más találkozókat is oda szervezek olyankor.
- Akkor kiterjesztve a kérdést: mennyi időt tölt az utóbbi öt hónapban az MVK-val?
- Az első időszakban szinte minden napot, még hétvégére is mindig vittem, viszek magammal haza olvasnivalót.
- Merthogy az egzisztenciája, azaz a családja a fővárosban maradt, ugye?
- Annál is inkább, mivel az egyik fiam most érettségizik, a feleségem pedig az érdi kézilabdacsapat vezetőedzője.

- Mikor keresték először Miskolcról?
- Novemberben.
- Csak a helyhatósági választás után?
- Igen. (...)
- Mi képezett erősebb vonzerőt mint kihívás: a miskolci tömegközlekedés általában, vagy maga a Zöld Nyíl beruházás?
- Ami a beruházást illeti: ez egy már elindított projekt. Mikor átvettem, addigra már teljesen leszűkült a mozgástér. Azt kell megvalósítanunk, ami a szerződésben áll. Én ebbe az egészbe a szakszerűséget akartam visszahozni. Tudni kell, ilyen projekt vidéki nagyvárosban még sohasem volt. Ilyen komplexitású. Sok mindent „útközben” kitalálni, megtanulni. És nem csak nekünk. Az ellenőrző hatóságoknak, az államnak, a hivataloknak, de még az EU-s szerveknek is. Itteni tapasztalatuk nekik sincs. Ami az MVK-t illeti, a vállalatnál jó szándékú, szakmájukhoz értő embereket találtam - jórészt -, akik azonban nem kapták meg az irányítási know-howt. Szóval ami a kihívást illeti, mikor átvettem a céget, három feladatot tűztem ki. Az első a Zöld Nyíl eredményes megvalósítása. Ez kulcskérdés. Nem csak az MVK, de az egész város jövője szempontjából. Minden milliárd, amit kudarc esetén vissza kellene fizetni a támogatásból, halálos döfést jelentene... a városnak is. Ezért ezt nem lehet „magyarosan” kezelni. (...)

- A közösségi közlekedés ezzel együtt a köz érdekében, részben annak a pénzéből működtetett és fejlesztendő szolgáltatás. Szerepe újra meg újra megkérdőjeleződik, átértékelődik. Hogy látja ma a helyzetet?
- A közösségi közlekedés aránya Európán belül nálunk kiugróan magas. Merthogy itt is sok a kocsi, de még mindig kevesebb, mint a fejlettebb államokban. A probléma az, hogy az arány jelenleg is csökken, mert a motorizáció emelkedőben. Nyugat-Európában már visszapártolnak az utazók a személyautótól a buszhoz-villamoshoz. Nálunk a tendencia még ellenkező irányú, és megállítani csak egyféleképpen lehet: minőségi szolgáltatással.
- Tehát ha szebb-jobb az autóbusz, az emberek arra szállnak reggel, nem saját kocsival indulnak munkába: ez volna a dolog logikája. Tartok tőle, ez sokaknak még kevés mint vonzerő...
- Nyilván van egy réteg, amelyet sohasem tudunk majd megszólítani. De mindenki másra igaz: amikor felszáll egy olyan villamosra, ami percek alatt végigsuhan a fél városon, olyan buszra, ami kényelmes és nem büdös... akkor fogékonyabbá válik az üzenetünkre. Erre tudunk felkészülni technikailag, emberileg, a járműparkot illetően, és olyan forgalomszervezéssel a városban, ami előnyben részesíti a közösségi közlekedést. Ez utóbbi mostanáig nem volt meg.
- Ha üzenet van, akkor azt el kell juttatni az emberekhez. Mérsékelni vagy erősíteni kívánja a kommunikációt a cégnél?
- A kommunikációval mindig van egy „magyar” probléma. Hogy meggyőzzük az embereket, kommunikálni szükséges, intenzíven. Ez azt jelenti, hogy az aktivitás nagy része óhatatlanul elmegy a „levegőbe”. Tízszer meg kell szólítani valakit, hogy egyszer meghallja. És ez nehezen mérhető. Szóval nagyon sikamlós szakterület. De nem lehet máshogy.
- Talán a kommunikációhoz tartozik az is, hogy újdonsült vezérigazgatóként szinte lehetetlennek bizonyult a helyi médiának önt megszólítani az elmúlt közel fél esztendő során. Újságíró kollégák panaszkodtak: hiába kérnek időpontot.
- A nagy időhiány az oka. És eddig azt is el akartam kerülni, amíg nem ismerem a vállalatot, a helyzetet, a kollégákat közelről, hogy elkezdjek beszélni róla. Nem szeretek banalitásokat hangoztatni.

(M)ilyen lesz az Újgyőri főtér (TESZT-BEJEGYZÉS!)

Hetek óta minden miskolci megtapasztalhatja, mennyire felbolygatja a város életét, s persze főleg a közlekedést, amikor kulcsfontosságú csomópontot ér el az építkezés. A tavalyi, belvárosi fázisban talán nem is volt hasonló, mint most a néhai Marx térnél. Nem csak a megyeszékhely középső és keleti (plusz északi és déli), valamint Diósgyőr közötti kapcsolatot nehezíti, de a közeli városrész, a Győri kapu, az ott lakók életét is, nap mint nap.

De megéri-e? Naná. A kivitelezői munkálatok év végére tervezett lezárása után ilyen lesz az Újgyőri főtér, így fognak - remélhetőleg a mostaninál, azaz a korábbinál jobb, hatékonyabb szisztémában - haladni az autók, buszok, villamosok, s ami nem kevésbé fontos, a gyalogosok.

Még két videót tettünk fel az alábbi animáció mellé, amelyek a jelen időszakbeli helyzetet mutatják; azoknak, akik jószerencséjüknek köszönhetően mégiscsak elkerülik a környéket napjainkban.

Konzi: Kedves Naplóm! (TESZT-BEJEGYZÉS!)

Újabb munkahelyre kerültem, így – jó szokásomhoz híven – újabb napló írásába kezdek.
Jó messzire kerültem a lakóhelyemtől, de ezt már megszoktam. Ebben a mai világban az ember nem közeli munkahelyet, hanem munkahelyet keres, és megy, ahova küldik. Mondjuk az építőipar sosem arról volt híres, hogy évekig egy helyen kell – lehet - dolgozni.

Szóval most Miskolcon vagyok, az ország észak-keleti régiójában, és a változatosság kedvéért villamospályát fogok építeni, mert az egyik kollegának vissza kell mennie Pestre, vagy Budára, így én fogom befejezni a megkezdett munkáit-munkarészeit.
Pár hete érkeztem meg, és eddig lelkesen próbáltam felnőni a feladathoz, végigjártam a munkaterületeket a „szakaszfelelősökkel”, tanultam, hogy mi történt eddig, terveket bújva  próbálom rendezni, hogy mik azok a feladatok, amik rám várnak.
Persze, az építőiparban szülni is ütemterv alapján lehet csak, egyebekről nem is beszélve, úgyhogy nem sok minden marad addigra, így kaptam saját szakaszt is: az új vonal építése az én feladatom.

Szerencsénk volt az idei évben – eddig.
(koppkoppkoppháromszoralulrólfelfelébalkézzelfán) A tavalyi évben a bibliai hét csapás közül csak a dögvész és a sáskajárás nem sújtotta a projektet, mesélték a többiek, hogy sokat szenvedtek az időjárással és az árvízzel, amikor pedig nem esett, akkor hirtelen negyven fok lett. Na, ennek meg is lett idén a böjtje, mert télen sajnos négy helyen is elszakadt a sín, ami a nagy melegben történő fektetés rovására írható, de még a feszített ütemű munkavégzéssel is csak részben tudták-tudtuk tartani az elképzelt ütemet.
De ez már a múlté, most igazán szép időnk van, bár éjszakánként sok eső esik, ami nekem a meghosszabbításon nem szerencsés, de nem vagyunk nagy igényűek, volt már rosszabb is – remélem, hogy lesz még jobb is.
A tavalyival összehasonlítva, úgy érzem, hogy látványos a haladás, kell is, hiszen több mint négy kilométernek el kell készülnie kompletten szeptember 1-re és még  másfélnek november 15-ig. December 15-ig pedig el kell készülnie az összes vágánynak.

Mint a meghosszabbítás felelőse, elküldtek egy lakossági fórumra, hogy a kivitelezéssel kapcsolatos esetleges kérdésekre elsőkézből adjak választ. Szó se róla – fura volt. A projektet másfél éve nyertük meg, de még ott tartottunk, hogy miért is kell egyáltalán. Abszolút nem vagyok közlekedés mérnök, de ha egy ilyen buszforgalmú út mellett laknék és azt mondanák nekem, hogy ezentúl nem lesz, de legalább is jóval kevesebb, ami az orrom alá füstöljön és kipufogógázával rongálja a tüdőmet, lehet, hogy örülnék. Ehelyett folyamatosan a miért pont ide…? kérdéssorral bombázták a fórum szervezőit.

A másik mostanában nagy port felvert ügy: a favágások. Tudom, hogy a környezetvédelemre nagy hangsúlyt kell fektetni, de – mint sok mindenben, ebben is – kezdünk átesni a ló túloldalára. Szomorú dolog fákat vágni, de néha szükséges, mint ahogy a pótlásuk is. Ez is olyan dolog, hogy honnan nézzük: az újságok szerint 300 fát kivágtunk, ami azért nem egészen igaz, de mondjuk. Ez rossz! A kivágott fa mennyiségének kétszeresét ültetjük vissza: ez jó! Azonban én nem vagyok Miskolc város dolgaiban járatos, de tudtommal az érintett terület fent volt tartva a bővítéseknek, így be sem szabadott volna ültetni fával, tehát tulajdonképpen örülnünk kell, hogy eddig is ott lehettek – okos döntéssorozatok eredményeképpen –, és bízni kell abban, hogy a helyettük kiültetésre kerülő fák hozzájárulnak a város kizöldüléséhez, sőt, talán sikerül sokkal szebb, életképesebb fajokkal megtölteni a várost.