Labda, busz és tévé: az MVK vezetője (TESZT-BEJEGYZÉS!)

Értelemszerűen a miskolci tömegközlekedést napjainkban leginkább érintő, az MVK életétés munkáját is nagyban befolyásoló Zöld Nyílról is beszélt a cég vezérigazgatója a nemrégiben napvilágot látott interjúban. Az egykori válogatott, Franciaországban idegenlégióskodott, manapság pedig a tévéközvetítésekből ismert kézilabdázó tavaly ősszel került a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. élére. Jóformán lehetetlen volt azóta bárkinek is megszólaltatnia őt a helyi sajtó részéről - pár hete a Royal Magazinnak sikerült.

A teljes cikk itt található, mindenesetre webnaplónk olvasói számára kiemeltük belőle a saját témánk szempontjából legfontosabb beszélgetésrészleteket:

- Mennyi időt tölt a városban az utóbbi időben?
- Általában négy napot itt vagyok. Ezen felül minimum egy nap Pesten telik munkával, főleg a Zöld Nyíl kapcsán, és más találkozókat is oda szervezek olyankor.
- Akkor kiterjesztve a kérdést: mennyi időt tölt az utóbbi öt hónapban az MVK-val?
- Az első időszakban szinte minden napot, még hétvégére is mindig vittem, viszek magammal haza olvasnivalót.
- Merthogy az egzisztenciája, azaz a családja a fővárosban maradt, ugye?
- Annál is inkább, mivel az egyik fiam most érettségizik, a feleségem pedig az érdi kézilabdacsapat vezetőedzője.

- Mikor keresték először Miskolcról?
- Novemberben.
- Csak a helyhatósági választás után?
- Igen. (...)
- Mi képezett erősebb vonzerőt mint kihívás: a miskolci tömegközlekedés általában, vagy maga a Zöld Nyíl beruházás?
- Ami a beruházást illeti: ez egy már elindított projekt. Mikor átvettem, addigra már teljesen leszűkült a mozgástér. Azt kell megvalósítanunk, ami a szerződésben áll. Én ebbe az egészbe a szakszerűséget akartam visszahozni. Tudni kell, ilyen projekt vidéki nagyvárosban még sohasem volt. Ilyen komplexitású. Sok mindent „útközben” kitalálni, megtanulni. És nem csak nekünk. Az ellenőrző hatóságoknak, az államnak, a hivataloknak, de még az EU-s szerveknek is. Itteni tapasztalatuk nekik sincs. Ami az MVK-t illeti, a vállalatnál jó szándékú, szakmájukhoz értő embereket találtam - jórészt -, akik azonban nem kapták meg az irányítási know-howt. Szóval ami a kihívást illeti, mikor átvettem a céget, három feladatot tűztem ki. Az első a Zöld Nyíl eredményes megvalósítása. Ez kulcskérdés. Nem csak az MVK, de az egész város jövője szempontjából. Minden milliárd, amit kudarc esetén vissza kellene fizetni a támogatásból, halálos döfést jelentene... a városnak is. Ezért ezt nem lehet „magyarosan” kezelni. (...)

- A közösségi közlekedés ezzel együtt a köz érdekében, részben annak a pénzéből működtetett és fejlesztendő szolgáltatás. Szerepe újra meg újra megkérdőjeleződik, átértékelődik. Hogy látja ma a helyzetet?
- A közösségi közlekedés aránya Európán belül nálunk kiugróan magas. Merthogy itt is sok a kocsi, de még mindig kevesebb, mint a fejlettebb államokban. A probléma az, hogy az arány jelenleg is csökken, mert a motorizáció emelkedőben. Nyugat-Európában már visszapártolnak az utazók a személyautótól a buszhoz-villamoshoz. Nálunk a tendencia még ellenkező irányú, és megállítani csak egyféleképpen lehet: minőségi szolgáltatással.
- Tehát ha szebb-jobb az autóbusz, az emberek arra szállnak reggel, nem saját kocsival indulnak munkába: ez volna a dolog logikája. Tartok tőle, ez sokaknak még kevés mint vonzerő...
- Nyilván van egy réteg, amelyet sohasem tudunk majd megszólítani. De mindenki másra igaz: amikor felszáll egy olyan villamosra, ami percek alatt végigsuhan a fél városon, olyan buszra, ami kényelmes és nem büdös... akkor fogékonyabbá válik az üzenetünkre. Erre tudunk felkészülni technikailag, emberileg, a járműparkot illetően, és olyan forgalomszervezéssel a városban, ami előnyben részesíti a közösségi közlekedést. Ez utóbbi mostanáig nem volt meg.
- Ha üzenet van, akkor azt el kell juttatni az emberekhez. Mérsékelni vagy erősíteni kívánja a kommunikációt a cégnél?
- A kommunikációval mindig van egy „magyar” probléma. Hogy meggyőzzük az embereket, kommunikálni szükséges, intenzíven. Ez azt jelenti, hogy az aktivitás nagy része óhatatlanul elmegy a „levegőbe”. Tízszer meg kell szólítani valakit, hogy egyszer meghallja. És ez nehezen mérhető. Szóval nagyon sikamlós szakterület. De nem lehet máshogy.
- Talán a kommunikációhoz tartozik az is, hogy újdonsült vezérigazgatóként szinte lehetetlennek bizonyult a helyi médiának önt megszólítani az elmúlt közel fél esztendő során. Újságíró kollégák panaszkodtak: hiába kérnek időpontot.
- A nagy időhiány az oka. És eddig azt is el akartam kerülni, amíg nem ismerem a vállalatot, a helyzetet, a kollégákat közelről, hogy elkezdjek beszélni róla. Nem szeretek banalitásokat hangoztatni.