Keresés ebben a blogban

2011. november 23., szerda

Ami esély, összeér

Ma volt az "Összeérnek a sínek" című előadás díszbemutatója a diósgyőri végállomásnál. Cs.I. magyar író és (ex-)politikus (viszont leendő színházcsináló) úgy mondaná: összeér, ami összetartozik.

Szerettem volna elmenni a kapott meghívó alapján az apró ünnepségre, legalább egy történelmi fotót elkattintani - pláne hogy az egész nyitányánál ott voltam, készültek bőven fényképek akkor is (2010 májusában a Thököly utcánál) -, de úgy alakult, hogy nem fért bele a déli időpont a napi programba. Szóval a témával foglalkozó blogunkban így csak távolról, dokumentáló jelleggel tudjuk rögzíteni: elvileg és formailag kész a pálya. Tényleg megújult a borsodi megyeszékhely villamosközlekedésének infrastruktúrája. (Persze, még nincs vége, hiszen épül a majláthi szakasz.)


A kiadott sajtóközlemény jelzi, a szerdán 12-kor elvégzendő "utolsó hegesztésre a felújítás és az építés során a 2594. lesz"; nem láttam, de el tudom képzelni, hogy a város polgármester vette kezébe erre a jelképes egy percre a hegesztőpisztolyt.

Egyébként az idézett közlemény szolgált némi meglepetéssel (no, nem a szűkszavúsága révén, amiből lényegében semmi nem derült ki a fenti, jelentéktelen számadaton kívül), méghozzá azért, mert most vettem észre, hogy a projektnek újra saját jelszava van. Korábban is lett volna? Nem emlékszem rá. Arra sem, hogy bejelentették volna, friss arculati és kommunikációs tervet készítettek volna valakivel. (Na persze, ilyesmire minden beruházásnál leesik pármillió megfelelő emberek számára, mondhatni, természetes.) A szlogen, ami a zöld nyilas papírok fejlécén, pontosabban lap alján olvasható immár, így szól: Miskolci Villamos Projekt 2008-2013 / Összeköt minket.
Ja, és kirúgták az igazgatóság eddigi vezetőjét, aki egyébként alig másfél évvel ezelőtt az akkor szintén meglepő váratlansággal menesztett megelőző igazgatót váltotta. Sajnos, a sajtóból nem fogjuk megtudni, mi van ilyen manőverek mögött. Tehát: sehonnan nem fogjuk megtudni. (Mármint mi, laikus érdeklődők, városlakók.)


Ám hogy valami érdekes, egyúttal képi illusztráció is legyen a mai blogbejegyzésben - mert anélkül, Hofival szólva, nem megyünk egy tapodtat se -, bemásolom a korábbi posztban már említett személyes kis sajtógyűjtésem egyik közelmúltbeli darabját. Egy szimpla karikatúráról van szó, a Népszabadság című közéleti napilap valamelyik politikai témájú publicisztikáját illusztrálta pár hete; egyszerűen megtetszett a képi elemként alkalmazott tömegközlekedéses tematika folytán. Nincs mélyebb üzenete, legalábbis jelen cikk egyéb részeit illetően.

Rajzolója Marabu, címe pedig: Esélyeink a XXI. században

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése