Keresés ebben a blogban

2011. október 27., csütörtök

Kerekedik a főtér ügye

Nincs is baj, de megoldják - némi torzítással így lehet summázni az MVK (a helyhatóság?) mai nagyszabású reagálásának lényegét. Nem is tudom, hány hónap múltán állt újból a széles nyilvánosság elé a városi tömegközlekedési cég vezérigazgatója, hogy saját arcával, saját hangján igyekezzen magyarázni a Zöld Nyíl beruházás körül kialakult félreértéseket, problémákat.


Hogy pontosan mit mondott az Újgyőri főtéren, a beszűkült körforgalom mellett, jelentős zajban-füstben tartott sajtótájékoztatón Borsos Attila, a Boon videós és a MiTV televíziós riportjai révén visszaidézhető. A lényege az volt mondandójának: egyrészt a műszaki mérések nem igazolják a közvéleményben kialakult "pánikhangulatot" a forgalmi csomópontban nap mint nap tapasztalható elakadásokkal, torlódásokkal kapcsolatban, másrészt mégiscsak érzékelik a szakmai és hivatali illetékesek is, hogy valami nincs rendben. Merthogy, mind az MVK-s észlelések, mind a polgármestertől (?) jött felszólítás nyomán arra kényszerül a beruházó, hogy hetekkel az átadás után átterveztesse és -építtesse a hármas kereszteződést. Mint ismeretes - az elmúlt időszak helyi sajtóbeli olvasói levelezései tele voltak a panaszokkal -, az alaposan átformált körforgalomba jelen állás szerint a belváros, illetve a Vasgyár felől összesen két sávban lehet behajtani, ám ebből az egyik visszafordul a kohászat felé, és csak egy hagyja el Diósgyőr felé a csomópontot. Tekintve, hogy ez tulajdonképpen a megyeszékhely főutcája, az aktuális forgalmi viszonyok szerint valóban kevésnek tűnik... Ezt így is érzékelik a hétköznapokon erre autózók is, de a hétvégén például Diósgyőr-meccsre igyekvő ezrek végképp: mérkőzésnap délutánján olykor a Győri kapuig ér a kocsisor, és 20-30 perc kell a továbbjutáshoz.


Az MVK-igazgató (interjúnk vele tavaszról: Labda, busz és tévé) mindazonáltal mérési adatokat mutatott fel, amelyek ezeket a szubjektív benyomásokat legalábbis részben cáfolják. Szokványos közlekedési sűrűség mellett, mint jelezte, egy, esetleg 3-4 perc kell hogy a kocsisor túljusson az Újgyőri főtéren (belváros-Diósgyőr irányban; hiszen az ellenkező irány immár nem is létezik). Ez soknak tűnhet annak, aki megéli - tette hozzá -, de úgymond európai nagyvárosi viszonylatban nem tekinthető "nagy dugónak".


Állítólag tartható a közelmúltban tett ígéret, miszerint még ebben a hónapban, azaz jövő hét elejéig a helyzetet korrigálják. Noha elhangzott, a mostani, bepanaszolt kialakítást komoly tervezői munka, féltucatnyi variáció mérlegelésének eredményeképpen lett elfogadott terv anno, most mégis felülbírálták. Borsod Attila elmondása szerint nincs abban semmi meglepő, hogy egy tervezőasztalon születő elképzelést átír az élet, a valóság nem felel meg az előzetesen alapul vett adatoknak. Tehát: lesz két kihajtó sáv az Újgyőri főtérről nyugati irányban. (Azt jelen állás szerint még nemigen lehetett megítélni a helyszínen, hogy ez az ott lévő buszmegálló helyzetét, valamint az újonnan kialakított gyalogátkelő-hely működését, biztonságát miként fogja befolyásolni.


(Korábbi poszt, a jövőt mutató videóval: Milyen lesz az Újgyőri főtér?)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése