Máshol tényleg az utolsó (volt) (TESZT-BEJEGYZÉS!)

Alig több mint egy éve némi port kavart a neten az "utolsó villamosra" utaló bejegyzés: egy videóportálra felkerült a Thököly utcai lezárást, azaz tulajdonképpen a Zöld Nyíl érdemi kezdetét elhozó este és éjszaka videóklipje, amint a miskolci közlekedésbarátok azt a szerelvényt várják, ami után már csak majd a felújított pályán jön újra valami. Egy arra kocsizó jóember ki is ordított - vélt iróniával - a letekert ablakon: Azt fényképzitek, hogy jön a villamos?! Hát ilyen jön még vagy ezer! - és aligha értette, miért derültséget váltanak ki szavai, sőt, épp őrajta derülnek a tájékozottabbak.

Ez idéződött fel most, amikor a PTinfo-blog jóvoltából (az Index hírportál főoldalára kikerülvén) megnézhetjük, milyen volt, amikor egy másik nagyvárosban, egy másik megyeszékhelyen annó tényleg elment az utolsó járat... ami után valóban soha többé nem közlekedett senki és semmi a sínen. (Amit, felteszem, el is bontottak utóbb.)

A szombathelyi városi kötöttpályás közlekedésről van szó, ami 1974. augusztus 20-án - nincs is ilyesmire szebb, mint egy ünnepnap... - szűnt meg. A webnapló citálja a korabeli filmfelvételt, amely most itt is megtekinthető:

Bővebb információk az alábbi linken, zárásként pedig betesszük a fentiekben hivatkozott miskolci videócskát, amelynek az elején látható a mókás közjáték.

 

(Ezekben a nyitójelenetekben egyébként zömmel az Index-fórum Miskolci tömegközlekedés topikjának törzsközönségével találkozhatunk.)

Ps.: Még egy könnyed asszociáció - emlékeim szerint az éppen a hetvenes évek Rádiókabaréjában népszerű Nyomják Krahácsot! sorozat egyik epizódjában viccelődtek pont a szombathelyi esettel. Az Agárdy Gábor és Csákányi László (kitűnő, már elhunyt színészek) főszereplésével hosszan futó szériában két "Krahács megyei" atyafi tárgyalta ki rendre az aktuális politikai állapotokat, folyton arra lyukadva ki, hogy az ő kis (képzeletbeli) megyéjüket, szülőhazájukat, szülőföldjüket hogy elnyomja az állam, a kormány, az ország, a főváros, stb. Egy alkalommal azon tanakodtak, hogy lehetne a régiót és székhelyét, Lóvárt (kiejtés szerint: Lúvár) idegenforgalmilag megfuttatni. Egyiküknek támad az ötlete: olvasta, hogy Szombathelyen felszámolták a villamost - nosza, vegyenek meg két kiszuperált szerelvényt, 'oszt szalasszák egymásnak falujuk főterén! Másnap megírják majd az országos lapok, hogy Lúváron egymásnak ütközött két villamos - mindenki azt fogja gondolni, hogy micsoda komoly világváros lehet az!

Nagypapa és apa busza egymás ellen (TESZT-BEJEGYZÉS!)

Az (eredetileg) 1959-es gyártású Ikarus 31-es versenyzett az 1969-beli 620-assal csütörtökön. Az MVK két veterán járműve rövidpályás futamon mérte össze erejét - persze, csak játékból, a tömegközlekedési társaság Nyílt napján megjelent érdeklődő közönség szórakoztatására.
A cím magyarázata: míg előbbi járgány az ötvenes-hatvanas évek tipikus technikáját képviselte és határozta meg a korabeli városképet (sőt, távolsági buszként használva még többet is), addig utóbbi - amelyet egyébként a miskolci cég időrendben valóban másodikként újított fel, néhány évvel az elsőt követően, tavaly őszre - még bőven a hetvenes években vált egy frissebb generáció meghatározó gyerekkori, illetve felnőttkori élményévé.
Ahogy várható volt, azért az újabb vas nyert, bár tényleg csak orrhosszal. A derbit sokan megörökítették a jelenlévő nézők közül, bizonyára érdemes kutakodni ezügyben az interneten (lásd Youtube, Boon, stb.). Álljon itt saját kis videónk, valamint néhány fotó az évenkénti rendezvényről, amikor a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. megnyitja Szondi utcai telephelye kapuját a közlekedésbarátok, no meg a kisgyerekes családok előtt. Az eseményen - hogy tényleg legyen mai posztunknak valós apropója - a Zöld Nyíl projekt is jelen volt, zöld lufikkal és egyebekkel.

 

 

 

Konzi: Az ember gyereke (für T.N.) (TESZT-BEJEGYZÉS!)

Fura dolog lehet apának lenni. Nézni az első pillanattól, ahogy egy új élet növekszik, találgatni, hogy milyen is lesz, hogy kire fog hasonlítani, mik lesznek a jó és mik a rossz tulajdonságai.

Aztán egy nap történik valami: nem lesz hirtelen világbéke, nem jelennek meg a vízhajtású autók - egy ember számára azonban 180 fokos fordulatot vesz a világ. Egy rövidke pillanat, és onnantól minden megváltozik: nem egy arc vagy a tömegben, hanem APA.

  

Nem, nem ismerem ezt az érzést, de azt hiszem, hogy az összes eddig elkészített munkámnak egy kicsit az „édesapja” vagyok. Ismerem a legtöbb csibészségét, jótékonyan átnézek a hibái felett, ugyanakkor szelíden megfedem érte, és határtalanul büszke vagyok rá, ha jó jegyet hoz haza az iskolából - vagy az életből.

És persze fáj, ha az én személyes csodámat valaki bántja és felnagyítja hibáit, becsmérli, lebecsüli jó tulajdonságait és eme groteszket ingyenélőnek, semmirekellőnek titulálja.

Persze, sokszor előfordul ez, és még azt sem mondhatom ki tiszta lelkiismerettel, hogy na, én ilyet aztán sosem tettem!

Új gyermekem, „aki” (amely) fura módon többünké egyszerre, lassan kamaszodik. Sok apával, sok anyával, akik mind egyként foglalkoznak Vele, lesik minden rezdülését és egyengetik útját az önállósodás felé.

Sok vizsgálaton átesett már, de komoly baja, hála istennek, nincs. Rossz kisgyerek, néhány csontja már tört, a bőre is sokszor felhorzsolódott, néha kimondottan koszos, hiszen kint van a szabadban egész nap. Megsütötte a nap, leégett-felhólyagosodott-lehámlott. Szép ruháját néha összegyűrte, olykor rakoncátlan barátai öntötték le. Kijöttek rajta a gyermekbetegségek, bár megkapta ellenük az oltást – erősödik, cseperedik.

Ennek ellenére sem rossz ő, bár sokan sok rossz tulajdonságát felnagyítják, már-már abszurd méretűre, és híresztelik fennen, hogy „nadeezasztán…”

Anyám gyermektelen barátnője jut ilyenkor eszembe, aki lelkesen osztotta a tanácsokat, hogy ezt a két rakoncátlan kölyköt – értsd: a húgom és én – milyen válogatott, ám humánus nevelési módszerekkel lehetne olyan állapotba hozni, hogy legalább esély legyen arra, hogy egyszer rendes emberek lesznek.

Aztán neki is született gyermeke - a válogatott módszerek sorra csődöt mondtak…

Persze, kell hogy legyenek szemfüles szomszédok, akik a gyermek jólétét tekintik mindennél előbbre valónak és akik haladéktalanul értesítik a gyámhatóságot, ha esetleg olyat látnak, ami a gyermek fejlődésének útjába állhat.

De azért egy kicsit bízzunk az atyai ösztönökben és abban, hogy a saját gyerekét a szülő ismeri a legjobban, egy apró rezdüléséből százszor több információt tud leszűrni, mint a laikus szomszédok, és pontosan tudja, hogy mikor kell papírzsebkendőért, és mikor orvosért szaladni.

Féltve és irigy szempillantások közepette neveljük hát apróságunkat és készítjük Őt fel az önálló létre, amikor is csak akkor jövünk majd hozzá látogatóba, ha hívnak. Hagyjuk, hogy önálló döntéseket hozzon, és büszkék vagyunk rá, továbbra is, de már csak távolról.

(M)ilyen most az Újgyőri főtér (TESZT-BEJEGYZÉS!)

A cím rímel korábbi írásunkéra, amely az akkori állapotokat és a tervezett jövőt volt hivatott bemutatni. Ehhez képest most, két és fél hónappal később újra felment annak a szomszédos, közeli háznak a tetejére (legfelső szintjére), hogy videót készítsünk az elénk táruló látványról.
Sajnos, az eredeti tér, azaz a körforgalom képének jelentős részét kitakarja egy-két fa koronája, viszont a leendő nagy tér zöme jól látható: mindaz, ahol ma még a buszpályaudvar van, ám amely majdan részévé válik a megnagyobbodó Újgyőri főtérnek, amit körbe ki fognak kerülni a közutak. (Lásd korábbi anyagunk első videója.)
Ám most következzen a július 11-i, hétfői helyzet, rövid mozgóképen. Alá pár fotót tettem, amelyek részben itt készültek, ugyancsak a magasból, részben egy másik frekventált csomópontot mutatnak, a Thököly utcát, de legalább ennyire szokatlan szempontból.

Bónusz: Bujdos Tibi, az Észak-Magyarország fotósa fotózgatott épp a téren a Boon számára - mi meg őt :)

Hogy kerül a Zöld Nyíl a DVTK "asztalára"? (TESZT-BEJEGYZÉS!)

Egy (nagy)város kultúrtörténetének, avagy társadalmi életének sok minden fontos része. Gyakran észre sem vesszük, nem tűnik fel. Ilyen a tömegközlekedés. Vagy a foci (iránti rajongás).
Előbbi például az utóbbival kapcsolatos rendezvényen került szóba a minap. A DVTK szurkolói ankétot tartott, amelyre az NB I-be frissen feljutott futballklub képviselői várták a drukkerhadat. Az új játékosok bemutatása, edzői eszmefuttatások mellett a marketingigazgatótól lehetett néhány további érdekességet hallani. Így például azt, hogy folyamatban vannak az egyeztetések, amelyek révén "dévétékás" neve kaphat a stadionnál lévő megálló.

Amely, ugye, felújítás alatt áll, a teljes villamospályához hasonlóan, a Zöld Nyíl projekt keretében. Tulajdonképpen egészen új várakozó egység épül, új építészeti tervek alapján, amelyek egyébként már jóideje ismeretesek, megtalálhatók a zoldnyil.hu honlapon is, bár úgy tudni, kisebb vagy nagyobb módosítások még bőven elképzelhetők rajtuk. Tudható továbbá a koncepció, miszerint az egyes városrészekbe eső megállók olyan arculatot, architektúrát öltsenek lehetőség szerint, amely emlékeztet a környékre, felidézi annak (építészeti vagy egyéb) jellegzetességeit. Ez pedig mi más lehetne a Bulgárföldön, az Endresz György avagy a Fazola utcánál, mint a szomszédos stadion?
(Jelen sorok írója bevallja, maga is erősen ambicionálja a fentieket, és a közelmúltban erőteljesen lobbizott mind a projektnél/MVK-nál, mind a DVTK-nál, hogy éljenek a lehetőséggel. Ötletként felmerült, hogy a közelmúltban elhunyt, minden idők legismertebb diósgyőri labdarúgójának nevezhető Solymosi Ernőre emlékezve történjen valamiképp a névadás, a design tervezése.)

Az összefüggésekről még némi adalék: sokan észrevehették az elmúlt másfél (?) esztendőben, hogy a miskolci villamosok egyike DVTK-s díszítéssel, pontosabban az egyesület logójához, színeihez kapcsolódó reklámfelülettel fut a városban. Azt hiszem, a hirdetés még 2009 decemberéből származik - a matrica mára eredeti értelmében elvesztette aktualitását, de maradt. (Míg más reklám felül nem ragasztja.)
A közelmúltban készítettem egy képsorozatot a szerelvényről, álljon itt két darabja, illusztrációként: