Újabb munkahelyre kerültem, így – jó szokásomhoz híven – újabb napló írásába kezdek.
Jó messzire kerültem a lakóhelyemtől, de ezt már megszoktam. Ebben a mai világban az ember nem közeli munkahelyet, hanem munkahelyet keres, és megy, ahova küldik. Mondjuk az építőipar sosem arról volt híres, hogy évekig egy helyen kell – lehet - dolgozni.
Szóval most Miskolcon vagyok, az ország észak-keleti régiójában, és a változatosság kedvéért villamospályát fogok építeni, mert az egyik kollegának vissza kell mennie Pestre, vagy Budára, így én fogom befejezni a megkezdett munkáit-munkarészeit.
Pár hete érkeztem meg, és eddig lelkesen próbáltam felnőni a feladathoz, végigjártam a munkaterületeket a „szakaszfelelősökkel”, tanultam, hogy mi történt eddig, terveket bújva próbálom rendezni, hogy mik azok a feladatok, amik rám várnak.
Persze, az építőiparban szülni is ütemterv alapján lehet csak, egyebekről nem is beszélve, úgyhogy nem sok minden marad addigra, így kaptam saját szakaszt is: az új vonal építése az én feladatom.
Szerencsénk volt az idei évben – eddig.
(koppkoppkoppháromszoralulrólfelfelébalkézzelfán) A tavalyi évben a bibliai hét csapás közül csak a dögvész és a sáskajárás nem sújtotta a projektet, mesélték a többiek, hogy sokat szenvedtek az időjárással és az árvízzel, amikor pedig nem esett, akkor hirtelen negyven fok lett. Na, ennek meg is lett idén a böjtje, mert télen sajnos négy helyen is elszakadt a sín, ami a nagy melegben történő fektetés rovására írható, de még a feszített ütemű munkavégzéssel is csak részben tudták-tudtuk tartani az elképzelt ütemet.
De ez már a múlté, most igazán szép időnk van, bár éjszakánként sok eső esik, ami nekem a meghosszabbításon nem szerencsés, de nem vagyunk nagy igényűek, volt már rosszabb is – remélem, hogy lesz még jobb is.
A tavalyival összehasonlítva, úgy érzem, hogy látványos a haladás, kell is, hiszen több mint négy kilométernek el kell készülnie kompletten szeptember 1-re és még másfélnek november 15-ig. December 15-ig pedig el kell készülnie az összes vágánynak.
Mint a meghosszabbítás felelőse, elküldtek egy lakossági fórumra, hogy a kivitelezéssel kapcsolatos esetleges kérdésekre elsőkézből adjak választ. Szó se róla – fura volt. A projektet másfél éve nyertük meg, de még ott tartottunk, hogy miért is kell egyáltalán. Abszolút nem vagyok közlekedés mérnök, de ha egy ilyen buszforgalmú út mellett laknék és azt mondanák nekem, hogy ezentúl nem lesz, de legalább is jóval kevesebb, ami az orrom alá füstöljön és kipufogógázával rongálja a tüdőmet, lehet, hogy örülnék. Ehelyett folyamatosan a miért pont ide…? kérdéssorral bombázták a fórum szervezőit.
A másik mostanában nagy port felvert ügy: a favágások. Tudom, hogy a környezetvédelemre nagy hangsúlyt kell fektetni, de – mint sok mindenben, ebben is – kezdünk átesni a ló túloldalára. Szomorú dolog fákat vágni, de néha szükséges, mint ahogy a pótlásuk is. Ez is olyan dolog, hogy honnan nézzük: az újságok szerint 300 fát kivágtunk, ami azért nem egészen igaz, de mondjuk. Ez rossz! A kivágott fa mennyiségének kétszeresét ültetjük vissza: ez jó! Azonban én nem vagyok Miskolc város dolgaiban járatos, de tudtommal az érintett terület fent volt tartva a bővítéseknek, így be sem szabadott volna ültetni fával, tehát tulajdonképpen örülnünk kell, hogy eddig is ott lehettek – okos döntéssorozatok eredményeképpen –, és bízni kell abban, hogy a helyettük kiültetésre kerülő fák hozzájárulnak a város kizöldüléséhez, sőt, talán sikerül sokkal szebb, életképesebb fajokkal megtölteni a várost.
